A hírességek egyik leplezetlen örömforrása: a festés

Minden jel arra utal, hogy azok a művészlelkek, akik a világjárvány uralma alatt a festészet oltalmában leltek örömmorzsákra, megerősítik azt a nézetet, mely szerint a problémák, akár álruhába öltözött lehetőségekként is számon tarthatók. Noha nem áll szándékunkban eufemizálni a nehézségek mibenlétét, mégis néhanapján szembesülhetünk azzal a jelenséggel, hogy ezek a kihívások képesek lerántani a leplet olyan eddig szunnyadó tehetségeeinkről is, melyekről korábban sejtelmünk sem volt.
És ahogyan a művészet mindenki számára mást jelent, úgy az egyénenkénti kifejeződések is más-más arcukat tükrözik. Példaképpen a sokoldalú tehetség (színész, zeneszerző, és immár festőként is debütált) Anthony Hopkins a festészetben (is) drámai elemeket mozgatott meg, és az elmondások alapján a művei az osztrák Egon Schiele, valamint az orosz szürrealista festő, Mark Chagall alkotásaira emlékeztetnek.
A Basic Instinct sztárja, a Golden Globe-díjas Sharon Stone pedig a kreatív számfestés módszerében lelte örömét a pandémia idején, és első számfestő munkáját – mely nem mást, mint egy impresszionista rózsa – örömmel osztotta meg követőivel is a közösségi média platformján.